Elengedem. Nem rakok bele túl sok erőt.
Saját életem megfigyelője maradok. Úgysem számít igazából semmi.
Egyedül is tökéletes vagyok, meg amúgy sem érthet meg senki. Nem is várom el senkitől, hogy megértsen. Ha nem kötődöm senkihez, nem is bánthat meg senki. Tudom, hogy mindenki pótolható, ugyanúgy, ahogy én is. Igazából minden mindegy.Emberek jönnek, emberek mennek, a napok pedig csupán eltelnek. Minden ugyanolyan. Semmilyen.

Minél több mindent csinálok egyedül, annál erősebb vagyok.

De minek ilyen erősnek lenni?
Vajon éreznem kéne valamit? Bárcsak éreznék valamit.

A kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy hogyan talál megnyugvást és önigazolást a társas kapcsolatai alakulására a ROMO (Relief of Missing out) trendben egy kapcsolódási problémákkal küzdő személy, és hogyan tudja a trendiség távolságtartó látszatát fenntartani a társadalom előtt, miközben valójában csak a kapcsolódásra vágyik.

____

I let go. I won't put too much effort into it.
I remain an observer of my own life. Nothing really matters anyway.
I am perfect on my own, no one can truly understand me. I don't expect anyone to understand. If I'm not attached to anyone, no one can hurt me. I know that everyone is replaceable, just like I am. In the end, nothing truly makes a difference. People come and go, and the days just pass. Everything is the same. Meaningless.

The more I do things on my own, the stronger I am.

But what's the point of being so strong?
Am I supposed to feel something? I wish I could feel something.

The exhibition seeks to answer the question of how a person struggling with attachment issues finds relief and self-justification in the ROMO (Relief of Missing Out) trend, and how they manage to maintain the distant appearance of trendiness to society when in reality all they want is to be connected.